Ebben a kategóriában találhatók azok a programok,
dokumentumok, amelyeket készítettem, és olyan állapotban
vannak, hogy felkerülhetnek ide. Elsösorban a webes
technológiák érdekelnek valamint az eloszott (kliens-szerver)
üzleti szoftverrendszerek (föleg Java nyelven megvalósítva).
Webes projektek
Körülbelül 7 éve foglalkozom weboldalak készítésével. Kezdetben a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium honlapját szerkesztettem, ekkor tanultam meg a HTML nyelv alapjait. Folyamatosan sajátítottam el az egyes technikákat (CSS, XHTML, JavaScript, PHP, JSP, stb.). Az évek során a következö munkáim születtek:
BioBEG Bio Energia és Pellet Kft. (ÚJ)
A BioBEG az iLST-hez hasonlóan egy indulófélben lévő cég. Ez a cég elérhetővé teszi a magyar
vásárlók számára is a modern biotüzelésű kályhák, kandallók és kazánok széles skáláját.
Egyelőre még magasnak tűnhet termékeik ára, de érdemes ránézni, mert hamarosan el fog terjedni Magyarországon
is az általuk kínált termékvonal. A design Tóth Róbert munkája.
És hogy mi az a pellet? Íme a válasz.
International LED and Solar Technologies (ÚJ)
Az iLST egy kiskunfélegyházi cég, amely azt tűzte ki céljául, hogy elterjeszti Magyarországon
a LED
alapú világító eszközöket és a napenergiát hasznosító megoldásokat — mégpedig
a hétköznapokban. Mivel a cég termékeinek és szolgáltatásainak listája még kialakítás alatt van,
a honlapon is vannak
üresebb helyek, de hamarosan ezek megszűnnek. A design Tóth Róbert munkája.
Zenith Racing
A Zenith Racing egy kiskunfélegyházi cég, amely motorkerékpárok tuningolásával foglalkozik.
Több versenyben is érdekeltek. A honlapjuk már régebben elkészült (2006-2007-es munka),
de még jelenleg is aktív
fejlesztés alatt áll. A design a céggel közösen hosszasan kialakított arculat alapján készült el.
OPÁL Autós, Motoros Iskola
Az OPÁL Autósiskola Kiskörösön és környékén oktatja a vezetni vágyó jelentkezöket. Számítógépes KRESZ-gyakorlást és más kedvezményeket biztosítanak.
Az autósiskola elképzelései alapján készítettem el a kiskörösi OPÁL Autós, Motoros Iskola honlapját. Ennek elkészítéséhez HTML-t, CSS-t és képeket használtam fel. A kezdölap design-ja az autósiskola kérése volt, a többi oldal kialakítása saját ötlet alapján történt.
Kiskunfélegyházi Hivatásos Önkormányzati Tüzoltóság
A KHÖT minden évben megrendezi a 2001. szeptember 11-i merényletek következtében elhúnyt tüzoltó kollégák emlékére a Tüzoltó Emlékfutást (maratoni táv Kiskunfélegyháza és Kecskemét között)
A Kaneto Kft. (akkor még KANETO WebHosting, WebDesign) keretei között 2004-ben készítettem el a kiskunfélegyházi Hivatásos Önkormányzati Tüzoltóság honlapjának design-ját. A design saját tervezés, a fényképeket és a szövegeket a tüzoltóság biztosította. A honlap elkészítéséhez PHP-t, XHTML-t, CSS-t és képeket használtunk fel.
Derby Cipögyártó Kft.
A Derby Kft. hosszú évek óta gyárt kiváló minöségü férfi, nöi és gyógyjellegü lábbeliket.
Szintén a Kaneto Kft. keretei között készítettem el a szintén kiskunfélegyházi Derby Cipőgyártó Kft. honlapjának (a jelenlegi design már nem az én munkám) design-ját 2005-ben. A design teljes egészében saját tervezés, a szövegek nagy részét a cipőgyár biztosította. A design elkészítéséhez XHTML-t, CSS-t, JavaScriptet és nagy mennyiségű saját szerkesztésű képet használtam fel.
Erősítő
Molnár Csongor erősítője megtalálható itt.
Java projektek
Netspotter
A Szegedi Tudományegyetem Informatikai Tanszékcsoportján belül folyik a Netspotter keretrendszer fejlesztése. Ez a projekt a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési iroda koordinálásával végrehajtott Campus6 projekt része.
A keretrendszer célja egy olyan Java platformra épülő szoftvereszköz létrehozása, amely segítségével az IPv6 protokollt használó hálózatokon tetszőleges adatforgalom generálható. Ezen felül a Netspotter képes a számára megadott hálózat topológiáját is felderíteni (L2 és L3 szinten) valamint megjeleníteni és az összes funkciója időzíthető.
A Netspotter három részből áll: szerver, ügynök és kezelőfelület. Ezek közül az én feladatom a szerver elkészítése, és a komponensek megfelelő integrációjának biztosítása. A szerver EJB 3.0 alapokon és Glassfish nyílt alkalmazásszervert felhasználva került megvalósításra.
A keretrendszerrel kapcsolatos információk (és egy kezdetleges használható változata) megtalálhatók a http://www.sourceforge.net/projects/netspotter címen.
Dokumentumok
Jelenleg a dokumentumoknak is folyik a "webesítése".
Kötelező programok
Konzolos, hálózati amőba játék Java-ban
A Számítógépes hálózatok c. kurzuson a hallgatók megismerkedhetnek a hálózatok történetével, fogalmaival, hálózati protokollokkal.
Az SZTE Számítógépes hálózatok címü gyakorlati kurzusának követelménye volt egy tetszöleges hálózati kisalkalmazás készítése. Én ezt a kis egyszerü amöba játékprogramot készítettem Java nyelven, melyben lehetöség van két személy egymás elleni (akár hálózaton keresztüli) játékára.
CSV-fájl kezelése Java-ban
A Programozás I. c. kurzuson a hallgatók megismerkedhetnek a Java nyelv alapvetö használatával, az XML-lel, és néhány UML fogalommal.
Az SZTE Programozás I. címü gyakorlati kurzusának követelménye
volt egy kisalkalmazás elkészítése. A feladatot egy elöre
elkészített listából lehetett kiválasztani. Én a CSV-fájl
kezelése címü feladatot választottam. A program és a
feladat teljes leírása megtalálható a program
oldalán.